AikiMag Interjú a dojovezetővel.

Elég sokat cikkeztem már idáig a stílusok közti "keresztezésekről", amit az angol irodalom cross training-nek nevez, viszont a cikkek elsősorban aikidós szempontból mutattak be más edzéseket. A közelmúltban lezajlott egy szeminárium, amit Janik Zsolt sensei tartott, Lengyel Tamás kempo shihan felkérésére kempósoknak. Sajnos egyéb elfoglaltságaim nem engedték, hogy személyesen is részt vegyek az eseményen, viszont a jelen lévő mesterek szívesen tettek eleget az interjú felkérésnek.

Először is hallgassuk meg Janik Zsoltot a történtekről:

Régóta ismerjük egymást és követem a dojód fejlődését. Úgy vettem észre, hogy a tradicionális értékek mellett fontosnak tartod az önvédelmet is. Honnan tettél szert ilyen tudásra és hogyan adod át ezeket az ismereteket aikido edzések keretein belül?

Szokták mondani, hogy tanítva tanul az ember. Egy időben több olyan tanítványom is volt, akik a fegyveres testületeknél teljesítettek aktív szolgálatot, sőt volt olyan tanítványom is, aki kiképző volt ilyen jellegű szervezetnél. Ilyenkor elindul a „szakmázás”, mindenki ad, és mindenki kap. Ezzel mindkét fél csak javítja és gyarapítja tudását. Ezen kívül több aikido szövetséget is megjártam, és számos táborban vettem részt az eddigi 15 éves aikido-oktatói pályafutásom során. Volt köztük olyan is, amelyik nem feltétlenül kapcsolódott az aikidóhoz, de mozgásformájában hasonló volt, így kisebb módosítással könnyen átültethető volt. Ehhez persze hozzájön a saját tapasztalás is, ami végérvényesen tudatosítja azt, hogy mely technikák működnek az életben, mely technikák maradnak a dojo falain belül, illetve melyek az elmélet síkján. A saját klubomban rendszeresek az ilyen jellegű oktatások, de ezeket a technikákat általában a háromhavonta megrendezésre kerülő Kyojun Szemináriumok alkalmával szoktuk gyakorolni. A hétköznapokban elsődlegesen a Magyarországi Kobayashi Dojok Egyesületének kihon vizsgaanyagát gyakoroljuk. Ilyen jellegű gyakorlások maximum a szabadgyakorlatoknál (Jiyu waza) fordulnak elő, de szigorúan 2. kyu fokozat feletti tanulóknál.

A szeminárium anyagát tekintve nem a klasszikus kihon gyakorlatokra helyezed a hangsúlyt. Mi alapján állítottad össze az anyagot?

Ezt a tábort a Magyar Tradicionális Kempo Karate Szövetség felkérésére tartottam. Elsődlegesen a szövetségen belüli kyokushinkai, illetve kempo szakosztályok bázisanyagára támaszkodtam. A felkérés témájában meghatározott támadási formákra építve állítottam össze az anyagot, ezek pedig főleg karfeszítésre, rögzítésre, elvezetésre, illetve fojtásból történő szabadulási technikákra koncentráltak. Sajnos a rúgások, illetve egyéb eszközös támadások már nem fértek bele ebbe az igencsak szűknek mondható 1,5 -2 órába.

Milyen érzés volt kempósokkal dolgozni?

Eleinte féltem, hogy egy alapjában véve jóval keményebb stílusú rendszer képviselői hogyan fognak viszonyulni az önmagában sokak szerint túl lágy aikidó technikákhoz, de szinte az első perctől kezdve nagyon pozitív, befogadó hozzáállást tapasztaltam a részükről. A mozgásuk kicsit kötöttebbnek tűnt a mi ráolvadó testhasználatunkhoz képest, talán éppen ezért szinte az első technikánál kiderült, hogy egy-egy karfeszítés mennyire hatásos is tud lenni az ilyen esetekben.

DSC_0128.jpgMi volt az alapvető különbség az aikidósokhoz képest?

Sok hasonló technika megtalálható az ő rendszerükben is, ahogyan ezt Lengyel Tamás shihan elmondta, a fő különbség a technikai finomságokban, illetve magában a harchoz való hozzáállásban, az elvekben volt. Magában az aikidóban az az alapelv, hogy adjunk még egy esélyt a támadónak, hogy az első sikertelen támadása után – amit a legtöbb esetben hirtelen felindulásból követnek el az emberek – lehetősége legyen mérlegelni, és adott esetben visszakozni. Ezzel szemben, ismereteim szerint a kempo az azonnali „megsemmisítésre” törekedik.

Miért tartod fontosnak, hogy más stílusban is kipróbáljad magadat, illetve a tanítványaidat?

Engem személy szerint a tudásvágy hajt, illetve nagyon érdekesnek tartom az azonos szituációk különböző értelmezését.  Nem szabad megállni azon az úton, amin járunk, mert akkor a fejlődésben is megállunk. Mindig keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyekből tanulhatunk, ezzel is fejlesztve önmagunkat. Nem is beszélve arról, hogy ezek a lehetőségek mindig jó alkalmat teremtenek arra, hogy a már eddig felhalmozott tudásanyagot „teszteljük” olyanokon, akiknek teljesen más a mozgás kultúrájuk mint a miénk.  Én ezt az elvet vallom, és erre biztatom a tanítványaimat is.

Mit jelent számodra a stílus?

Mivel több, mint 20 éve foglalkozom aikidóval, illetve aikido oktatással, nyugodtan mondhatom, hogy az életem szerves részévé vált. Nehezen tudnám elképzelni a napjaimat a gyakorlás nélkül, nem beszélve a tanítványaimról, akik olyanok nekem, mintha a családom tagjai volnának.

Ezúttal Lengyel Tamás kempo shihant és Czár Sándor karate senseit kérdeztük a szemináriumról.

Miért Zsoltot kértétek meg, hogy tartson nektek edzést?

L.T.: Czár Sándor barátom és edző kollégám mutatta, be Zsolt senseit és javasolta, hogy egy kicsit ássuk bele magunkat ennek a gyönyörű és tradicionális irányzatnak a rejtelmeibe.

C.S.: Zsolt senseihez járok aikido edzésekre tavaly szeptember óta, és mivel emberileg és szakmailag is maximálisan elégedett vagyok Vele egyértelmű volt, hogy Rá esett a választás, mikor szóba jött egy ilyen esetleges szeminárium lehetősége.

Milyen volt részt venni a szemináriumon?

L.T.: Számomra nagyon tanulságos és érdekes volt. A mi önvédelmünkben megtalálható sok hasonló mozdulat és technika itt visszaköszönt, egy kissé más értelmezésben. Ezt jó volt látni egy eltérő köntösbe bújtatva és egy teljesen a védekezésre összpontosított mozgás-értelmezéssel felvértezve. 

C.S.: Mint az előbbiekben már említettem, hogy a kyokushin mellett járok kb. 2 éve aikidó edzésekre is, nekem nem volt idegen a légkör. Mikor elkezdtem szervezni a dolgot, eleinte kicsit féltem, hogy milyen lesz összehozni egy teljesen eltérő filozófiájú harcművészetet a kempóval és a kyo-val, mivel tudom, hogy mind a kettőt szakmai berkekben brutálisnak tartják szemben az aikidóval, aminek már a neve is (harmónia útja) homlokegyenest mást sugall.  De a félelmem alaptalan volt, mert igazán jó, mondhatni baráti hangulatban telt el a közel két óra. Észre sem vettük az idő múlását. Úgy szóltak ránk, hogy lassan el kellene hagyni a termet. Meg is egyeztünk, hogy hamarosan ismét sort kerítünk egy hasonlóra. Zsolt sensei hasonlóan vélekedhetett a dologról, mivel a szeminárium végén meghívta Tomi shihant, hogy Ő is tartson egy kempo/kyo edzést az aikidósoknak. 

Számotokra miben más az aikidó megközelítése a harchoz, mint a kempóé? 

L.T.: Huhhh, teljesen!!! De ez így természetes. Míg a kempo erőteljesen támadó, agresszív, megsemmisítő technikákra alapszik, addig az aikido egy lágy, védekező és kicsit csúnyán megfogalmazva ’passzív’ befejező technikákra épített harcművészet. De itt a jó példa a Jin-Jang elméletre… Cél a védekezés, de a két irányzat teljesen eltérő módon, hasonló, vagy ugyanolyan technikákkal éri el a célját.

C.S.: Mivel a kyo filozófiája és versenyszabályzata a full contact szemléleten alapszik ezért a művelői edzéseken arra törekednek, hogy a testfelületük minél nagyobb részét annyira felkeményítsék, hogy az ütéseket és rúgások okozta fájdalmakat minél jobban elviseljék. Ugyan ez vonatkozik szerintem a kempóra is. Az aikidós ezzel szemben, ha lehet megpróbálja elkerülni a fájdalmat, és az ellenfelét is úgy próbálja legyőzni, harcképtelenné tenni, hogy annak is a legkevesebb fájdalmat és sérülést okozza. Viszont szerintem éles utcai helyzetben (ne kerüljön rá sor) az aikido technikák alkalmazása sokkal veszélyesebb, mint a karate használata. Itt arra gondolok, hogy pl. egy gyomorszájra bevitt KO értékű technikát az elszenvedője néhány perc alatt „kihever”, ellenben egy komolyabb ízületi sérülés végigkísérheti egész életén az illetőt.

Hol találkoznak a lágy és a kemény stílusok? 

L.T.: Mindenképpen a bázistechnikáknál. Példa: csuklófeszítés - nem lehet két féle képen csinálni. mint ahogy az egyenes ütés, vagy rúgás mechanikája is egy féle lehet csak. Viszont a cél a változó ebben a ’matekban’. Megütöm, vagy megállítom a technikával? 

C.S.: Szerintem minden stílusban megvan a lágyság és a keménység is egyszerre. Az egyik nem létezik a másik nélkül. Gondoljunk csak itt is a Yin-Yang elméletre, ami több ezer éve megállja a helyét, még akkor is, ha sokan úgymond „hülyeségnek” tartják az egészet. Pedig nagyon is igaz a dolog. Minden relatív és nézőpont kérdése. Ha nem lenne keménység, akkor a lágyság fogalma is értelmét veszítené és fordítva. Egy lágy stílust gyakorló harcművész is tud kemény lenni, és nagyon komoly sérülést okozni, ha a körülmények arra kényszerítik. Mint fentiekben is említettem.

Mi az ami közös a technikákban és magukban a gyakorlatokban. (ha van ilyen)? 

L.T.: Szinte minden, Zsolt sensei által bemutatott, technikát használunk. Csak egy csöppet más értelmezéssel és talán mondhatom, nem olyan kifinomultan, mint ahogy azt Ő és az aikido teszik. 

C.S.: A kemény stílust képviselő harcművész is képes egy bizonyos szint után arra, hogy a teljes erővel végrehajtott technikát maximálisan kontrollálja, azaz az utolsó pillanatban visszafogja az ütéseket, rúgásokat, így a legkisebb sérülést sem okozva partnerének. De ehhez hosszú évek gyakorlása szükséges. 

Miért tartjátok fontosnak, hogy más stílusban is kipróbáljátok magatokat illetve a tanítványaitokat?

L.T.: Erre nagyon egyszerű a válasz: Az ember mindig keresse a kihívásokat abban, amit szeret és mindig akarja többé és jobbá tenni! 

C.S.: Ahogy a kínai mondás is tartja: „Mindenki felé fordulj alázattal, mert nem tudhatod, hogy az illető később a tanítványod lesz vagy a mestered.” Mindenből és mindenkitől lehet tanul. Minden stílusból lehet újat meríteni. Azért kezdtem el az aikidót gyakorolni, mert hiányoltam a karatéban az esések tanulását. Úgy gondolom egy harcművészetnek akármilyen stílusról is legyen szó, ez lenne az alapja. Nagyon lehangoló tud lenni az, amikor valamilyen technika következtében a földre kerülünk és mivel nem tanultunk meg esni, jól megütjük magunkat és fájdalommal az arcon fogcsikorgatva állunk fel. Ezt a saját példámból tudom.  Ezért úgy gondolom, amit az egyik helyen nem tanulsz, vagy tanítanak meg, azt máshol kell megtenni.

Mit jelent számotokra a stílus?

L.T.: Mivel 6 évesen kezdtem a kempo-t, nekem az életemet.

C.S.: Nekem mindent. Ami nem azt jelenti, hogy csak egy létezhet. Amíg shotokan edzésekre jártam kinevettem volna azt, aki azt mondja, hogy egyszer még a kyo karatéban is fekete öves leszek. Ugyan így tettem volna 3-4 évvel ezelőtt, ha azt mondja valaki, hogy egyszer aikidózni fogok. Tomi shihan is mondta már nekem, hogy leszel te még kempós is. Azt is megmosolyogtam, de már óvatosabban, mert tudom, hogy a sors kiszámíthatatlan és nem tudni mit hoz.

Most ott tartok, hogy sem a kyo-t, sem az aikidót önszántamból fel nem adnám. A kettő számomra nagyon jól kiegészíti egymást. Számomra a kyo már nemcsak egy sport, hanem egy életforma is. 51 éves múltam és 1-2 megfázást, húzódást és ficamot leszámítva beteg hála Istennek még nem voltam. Úgy gondolom ez egyrészt ennek köszönhető. Persze valószínűleg az Égiek is vigyáznak rám. Ha valamilyen oknál fogva 1-2 hétig nem tudok edzésre menni fizikai fájdalommal jár a hiánya.




forrás: http://aikimag.blog.hu/2014/06/20/egy-egy_karfeszites_mennyire_hatasos_is_tud_lenni

forrás: http://aikimag.blog.hu/2014/06/23/_az_aikido_technikak_alkalmazasa_sokkal_veszelyesebb_mint_a_karate_hasznalata

fényképek (Szappanos Bálint) www.szappi.hu