Beindúltak a Bikás Parki edzések

Elkezdődtek az aikido foglalkozások a Bikás Parkban lévő három sportágat összefoglaló, illetve ennek a sportágnak a képviselői által "alapított" Bikás Budo Akadémián. Jelenleg még csak heti kettő, de a novemberi hónaptól heti négy edzéssel várjuk az aikido iránt érdeklődőket. Az igazán elhivatott tanulók így akár havi 16-17 edzésen is részt tudnak venni, ami jelentős technikai, illetve állóképességi fejlődést jelent.

Pár kép az első edzésről:

Mivel jelenleg is folynak oktatások a Budaörsi Sportközpontban, ezért még nem mindenki tudta megszokni az új helyet, illetve azt, hogy hetente akár négy edzést látogathat. Lassan töltődik fel az új dojo a régi és szerencsénkre az új tanulókkal. Az új klub megnyitása óta még csak 10 nap telt el, de máris 5 új taggal bővültünk.
Az előző helytől eltérően itt bőven van hely ahhoz, hogy a kezdő, illetve haladó csoportok egyszerre gyakorolhassanak. A rendelkezésünkre álló közel 130 négyzetméter tatamis terület mindenkinek megfelelő gyakorlási lehetőséget biztosít. 
Az eddigiektől eltérően az újonnan kialakított zónás tagdíjrendszer pedig biztosítja, hogy mindenki a saját időbeosztásának a legjobban megfelelő edzés időpontot választhassa. Tehát váratlan elfoglaltság esetén a héten belül bármelyik edzés szabadon felhasználható, hogy a tanuló a megszokott heti két edzésén részt tudjon venni. Ez a tanulók fejlődését elősegítő rendszer nagyon hasznos a technikák megtanulása, illetve berögzülése szempontjából.

Az új zónás tagdíjrendszer tartalmaz egy úgynevezett "Törzsgárda" tagságot amit a hosszú, kitartó és odaadó gyakorlással lehet elérni. A vezetőedző ezzel értékeli a kitartó, hűséges tanítványok több éves odaadó munkáját. A Törzsgárda tagság a mindenkori edzésdíj 50%-a. Tehát az itt szereplő tagok minden foglalkozáson 50% os kedvezménnyel edzhetnek.